Háát túl vagyunk a felén,megkezdődött a 6. szemeszter. (ohh már mikor??? lassan a közeép vagyunk). Ezt a bejegyzést úgy egy hónapja kezdtem el írni, kb. 5 mondatig jutottam. Most végre van egy kis időm befejezni (vagyis inkább ezt írom,mint valami jogi szöveget)
Szóval a suli: igyekeztem ebben a félévben a minimumra törekedni. A kötelezők és gyakorlatok mellett csak 2 szemináriumot vettem fel, de így is folyton kapkodok, estig tanulás stb, tisztára mint vizsgaidőszak előtt 1 héttel.
A mi évfolyamunknak már bevezették a szaknyelvi szigorlatot-yuppiii- ami kiváltható szaknyelvi nyelvvizsgával-még nagyobb yuppi. Ez az egész csak azért szörnyű, mert (szerintem) a nyelvoktatás színvonala a béka feneke alatt van. Részben az oktatók hiájából részben pedig a hallgatok nyelvtudásának hiányosságából. Amikor másodéven elkezdődött a szaknyelv, az első órára még félve mentem be,mert ugye rég volt az a nyelvvizsga. Meglepődve tapasztaltam, hogy 4 év kihagyás után is messze felülmúlja nyelvismeretem a többiekét. Szóval ezek után tegyen az ember nyelvvizsgát. Ok, marad az önfelkészítés. Igaz van egy felkészítő tanfolyam, 30.000 HUF és hetente 2x este háromnegyed kilencig tart- köszi...
Na szóval itt a nyelvvizsgára felkészülés. És hogy oldom ezt meg? Jó kérdés, a következőkkel nyugtatom magam: szaknyelvi órán( kötelező) eddig egyéb jogi karok nyelvvizsgafeladatsorait oldottuk meg (ki kell próbálni mielőtt ott éleben menne)-természetesen vegyesen van minden alap,közép,felső..Aztán ebéd alatt nézem az ID-t,hmm bűnügyek, és mostanság a The Good Wife-t. Emellett felvettem egy a cambr-i nyelvvizsgára felkészítő kurzust ott szintén rengeteg feladat van. És akkor az ezen felül jön a nagy semmi. Mire végzek a sulival, megírom a másnapi beadandókat, elkészítem az egyéb dolgokat vége a napnak. Na ennyit a nyelvvizsgáról. Egyébként jövő héten van a jelentkezési határidő, holnap le kell adnom mindent.
Egyéb tárgyak tárgyakról bővebben nem írnék, egyelőre nem ragadt magával most semmi, bár a tegnapi bünti gyakon az önműködő védőberendezések- lopás kapcsolatát vizsgáltuk-hmm érdekes téma:)) Na hát és ugye ott figyel az év végén a Pp. szigorlat,nyaú
Jelenleg esik szakad a hó. MÁRCIUS VAN!! Hihetetlen,egész nap zuhog...Nem szeressük a hideget.(persze pár hónap múlva akkor fogok írni,h mennyire utálom, hogy már megint 30 fok van...)
És akkor a végére egy kis könyvajánló: Sherry Jones : Aisha a Próféta szerelme - nagyon jó tessék elolvasni!!! Ha elkezded nem tudod abbahagyni- ilyen szempontból veszélyes is:P
Egyébként Mohamed próféta gyermekfeleségéről szól, többet nem árulok el róla.