A mostani postnak a folytatás címet adtam,de aztán eszembe jutott vmi más...Igaz,hogy már rég nem írtam,de most ez vhogy fontosabbnak tűnik.
Szóval a gyülibe kicsit máshogy megy a dicsőítés,mint az evangélikusoknál. Ott volt egy ének az elején egy a prédikáció előtt és egy a végén. Megszólalt az organa és az énekeskönyvből szépen elénekeltük egymás után a versszakokat. Mindig szerettem énekelni.Általános végéig kórusban énekeltem,Ivasivka Matyi Bácsinál is lehúztam 2évet,hol lelkesen hol kevésbé lelkesen mentem a reggel 3/4 7es próbákra...:)
Tehát a gyüliben ez más: itt nem egyszerűen éneklünk,mert ez a rend ez így szép. Itt dicsőítünk,nem azért mert ezt így kell,hanem mert Istent dicsérjük,hol többet éneklünk a tanítás előtt,hol kevesebbet. És ezeket a perceket én nagyon szeretem.
A héten van a pesti gyülinek az egyik konfis hete Vajtán, reggel hallgattam a tanítást és még előtte a dicsőítés előtt mondott vmit Dani: sokszor vagyunk úgy,hogy nem is igazán dicsőítünk ezekben a percekben,csak énekelgetjük,vagy hallgatjuk a többiek hangját, felhasználjuk az időt arra,hogy a bajainkra,problémáinkra gondoljuk,holott ennek nem ez a lényege.És mennyire igaza van! Valóban ennek az időnek ez kell hogy legyen a lényege,mert ahogy Balázs szokta mondani, ez nem egy tökjó cselekedet tőlünk,nekünk ez a kutya kötelességünk,hogy imádjuk őt, de Isten megadja nekünk a lehetőséget,hogy mi ezt örömmel tegyük. Szóval nekem ez ma egy nagy rádöbbenés volt.
(természetesen,amit az elején az ev. egyházról írtam nem rosszindulatból volt,nem is kritika csupán egy észrevétel)
és persze pótolni fogom az elmaradást,remélem nem lett túl kusza a fenti szöveg
